Néha egészen érdekes dolgokat szoktunk feltenni pókeren, és egészen furcsa dolgokat nyertem már egy-egy meccsen. De eddig a legfurcsább szerintem az volt, amikor nem szerettünk volna pénzben játszani, hanem mindenki feltette azt, amit legutoljára vett.
Volt, aki egy pendriveot, más sajtburgert tett fel, de az egyik barátom energetikai tanúsítást adott, hiszen azt vett utoljára. Egészen meglepett a dolog, főleg, mikor én nyertem.
Akkor azt sem tudtam, mi az az energia tanúsítvány, de hamar fény derült a titokra, mikor megnyertem a partit. Kiderült, hogy ez tulajdonképpen egy olyan minősítés, ami megmondja, hogy egy JJ-től AA+-ig terjedő, 12 fokú skálán az ingatlanom mennyire kedvező energetikai szempontból, azaz mennyire jó az energia felhasználása.
Eddig nem is hallottam róla, hogy van ilyen, szóval megadta a honlap címét, ahol utána tudtam ennek nézni.
Az e-tanusitas.eu oldalt adta meg. Azt mondta, hogy ez a legjobb cég, mert nagyon gyorsan és nagyon precízen dolgoznak. Igaz, nekem most nem igazán volt prioritás a gyorsaság, de jó látni, hogy vannak olyan cégek, akiknél még van időgarancia, akik ennyire komolyan veszik a dolgot.
Szóval ezen az oldalon kértem időpontot és elolvastam azt is, mire jó ez a tanúsítvány. Kiderült, hogy adás-vételhez nélkülözhetetlen, illetve néhány pályázathoz is szükség van rá. De úgy döntöttem, hogy jó, ha van alapon meg is csináltatom.
Furcsa egy póker nyeremény volt, de legalább most már tudom, hogy milyen besorolásba tartozik a lakásom.