Napelem rendszer a nyaralóra is!

Ezelőtt volt már egy bejegyzés kint ezen az oldalon, hogy nyertem valamit egy póker meccs alkalmával. Most azonban, kivételesen – és ezt hangsúlyozom, ugyanis a feleségem továbbra sem támogatja, hogy egy szerencsejáték a hobbim, és ezt valahol meg is értem – pénzben játszottunk. És mivel így izgalmasabbá tettük a meccset, a már kicsit idős apukám is elkísért játszani, hogy a frissen a bakancslistára került tételt egyből ki is pipálhassa. Miután beavattam, hogy legközelebb valódi pénzzel fogunk játszani, és nem csak magunk, barátok között, szinte egyből azt mondta, hogy elkísér, mert még életében szeretne egyszer egy póker meccsen részt venni. Én benne is voltam, így a legközelebbi alkalommal együtt mentünk el a szokásos kaszinóba.

A barátaim, én és apukám négyen voltunk és négy másik emberrel ültünk le játszani.
Valahogyan nagyon jól alakult minden, mázlim volt végig és apa is kifejezetten jól játszott. Jól belehúzott az öreg és nem sajnálta a többieket, kihasznált minden lehetőséget és látszólag nagyon élvezte is. Lényeg, ami lényeg, annyira jól sikerült a dolog, hogy egy nagyobb összeget nyertem. Meglepődtem, az első igazi pénzben játszott meccsemen nyertem, és még ráadásul egy egész szép összeg is lett a végeredemény. Büszke voltam magamra, természetesen örültem. És képzeljétek, apukám is nyert egy hasonlóan csinos összeget. Azonban ő picit talán meg is ijedt ettől az adag pénztől és később, amikor hazamentünk, azt mondta nekem, nem tud ő már ennyi pénzzel mit kezdeni, nekem adja. Úgyis nemrég vettünk egy nyaralót is, amit ki akarunk majd adni, de még ezt is fel kell kicsit újítani. Úgy láttam, nyugodtabb is lesz, ha elfogadom és inkább nálam lesz ez az összeg, látszólag felizgatta ez a kisebb vagyon.

Feleségemmel ezután gondolkoztunk egy darabig, mire is költsük pontosan ezt a pénzt, mert ugyan benne vagyunk ebben a második felújításban, de eddig sokkal kisebb költségvetéssel számoltunk. Aztán addig gondolkoztam a dolgon, míg eszembe jutott valami. Legutóbb ugye napelem rendszer pályázatára nyertem tanácsadást. Azóta is nagyon, de nagyon elégedettek vagyunk a napelem rendszerünkkel így megfogant bennem az ötlet: a nyaralóra is tegyünk napelem rendszert!

Feleségemmel belegondoltunk: mekkora haszonnal lehetne így kiadni a későbbiekben ezt a nyaralót. Manapság igény van a környezetbarát megoldásokra mindenhol, így sok embernek csillanhat fel a szeme, ha a leendő nyaralóhelye is környezetbarátabb, mint a választék nagy része, mint egy egyszerű apartmanház. Főleg, hogy a lokáció miatt külföldi érdeklődökre is lehet számítani. Kiadhatjuk kicsit többért, miközben a rezsire kevesebbet kell költenünk: micsoda befektetés!

Így hát úgy gondoltuk, ezen a házon is belevágunk a napelem rendszerbe. Azonban most más céget kerestünk meg: a 4 kw napelem rendszer keresőszóval próbálkoztunk, amikor ezen az oldalon megtalálni véltük a számunkra megfelelőt. A napelemrendszer.info csapata nagyon kedvesnek és profinak tűnt, és végül teljes mértékben annak is bizonyultak.

Miután megkerestük őket, ők is azzal kezdték a munkát, hogy kijöttek a nyaralóhoz felmérni az épületet. Szerencsére alkalmasnak találták a házat a napelem rendszer telepítésére, így ezután kaptunk is egy árajánlatot 4 kw napelem rendszerre. Hogy nekünk mennyibe került, azt azért nem árulnám el, azonban annyit igen, hogy a 4 kw napelem rendszer minimum 1.555.000 forinttól kezdődik, ami egy bruttó érték. Na, szóval mi is legalább ennyit fizettünk érte, ennyit elmondhatok.

Most biztos felmerül néhányótokban, hogy ezek szerint csak megérte pókerezni. Azonban én senkit nem buzdítanék arra, hogy így akarja összeszedni a felújításra valót – persze hacsak nem kivételesen profi pókerező -, mert én magam is úgy érzem, javarészt csak a szerencsének köszönhetem, hogy ekkora összeget vihettem haza az első és egyetlen komoly tétben játszott meccs után. Szóval ha ilyennel próbálkoztok, és nem jól sül el valami, nem én ajánlottam a dolgot. Azért sok sikert és hajrá mindenkinek, aki pókerezik és aki felújít! Aki pedig napelem rendszert szereltet fel, annak külön nagyon drukkolunk, biztosra vehetitek, hogy nagyon megéri, még ha elsőre drágának is tűnik!