Sose rajongtam a különböző társasjátékokért, elég introvertált voltam ahhoz, hogy előnyben részesítsem az egyéni tevékenységeket: művészlélekként olvastam, írtam, rajzoltam, az egyetemen magyar szakon végeztem (többek közt), illetve meglehetősen meglepő módon tanárnak álltam – valamiért ezt mégiscsak össze tudtam egyeztetni, valahogy máshogy éreztem magam tanítás közben. Persze az ellentétek amúgy vonzzák egymást és a párom hozzám képest abszolút társasági ember, amelybe beletartozott az is, hogy a baráti társaságával rendszeresen eljárt erre-arra: összeültek bárokba, koncertekre jártak vagy épp pókereztek. Igazából nem zavart, ha úgy alakult, én is el-eljárogattam velük, de teljesen megvolt ebben is a szimbiózis. Az utóbbi időben a pókerre kifejezetten rákaptak, bár nagy örömömre nem, vagy csak minimális tétekben játszottak és nem is tűnt úgy, hogy ez változna a későbbiekben – hol itt, hol ott játszottak, nagy örömükre. Egyébként nagy motoros társaság is voltak, gyakorta egybekötötték némi motorozással is – csakhogy az, ha van motorja az embernek és rendszeresen használja, hát az bizony rendszeres karbantartást is igényel.
Mivel párom, Gergő motorján már meglehetősen megkoptak azok a bizonyos abroncsok, már nagyon ideje lett egy cserének, viszont kérdéses volt, hogy honnan lenne legjobb beszerezni, mert fontos volt a megbízhatóság és a jó ár-érték arány. Hosszas tűnődés után barátai javaslatára felkereste a motortire webáruház oldalát, bízva abban, hogy itt megtalálja a következő gumikat a motorjára: ismerősi köre nagyon szorgalmazta, állítólag szuper webáruházról volt szó.
Jobb ötletünk nem lévén, mint írtam, rákerestünk az oldalra és már elsőre is meg kellett állapítanunk, hogy a javaslatok és a dicséretek valószínűleg nem alaptalanok. Nagyon nagy árukészlettel találtuk szembe magunkat, sőt mi több, használt és új termékek egyaránt elérhetőek voltak. Több fajta méretre is be lehet állítani a keresőfeltételeket, ahogy azt is ki lehet választani, hogy csak használt vagy csak új gumik érdekelnek, esetleg mindkettő; ezek nagyban megkönnyítik az oldal kezelését. Ami hatalmas előny a motortire webáruház esetén, az az, hogy egyrészt rendelkeznek autószervizzel, másrészt pedig a náluk rendelt gumikat előzetes időpontegyeztetés után ki is cserélik az ügyfél kérésére, így nem kell amiatt aggódni, hogy esetleg szakszerűtlenül menne végbe a csere.
Külön örültünk még annak, hogy hogyha a MotorTire webáruházából rendel az ember, akkor egyáltalán nem kell sokat várni a rendelés megérkezésére: alap esetben 1-2 napon belül már kézhez is lehet ezeket kapni, amennyiben nem, azokat az adott terméknél, típusnál mindig külön feltüntetik; személyes átvételkor pedig mindig jeleznek SMS útján is, hogy mehet érte a megrendelő. Van az a kategória is, amikor ugyan náluk nincs készleten a termék, de 1-2 napon belül be tudják szerezni – amennyiben valamiért mégsem sikerül, akkor mindig egyedileg megkeresik a megrendelőt egyeztetés céljából.
Ha ez még nem lenne elég, azt is hozzá kell tennem, hogy mint kiderült, garanciát is vállalnak mindenre: a megrendelt termékekre egy évet, azaz 12 hónapot; az általuk végzett munkálatokra pedig 6 hónapot, ami azért szerintem már alapból egy szuper jel arra, hogy jó helyen van az ember, ha motorgumit szeretne vásárolni.
A fentiek alapján végül mi is onnan rendeltünk Gergőnek új abroncsokat és ki is cseréltettük: igazából nem gondoltuk volna, de minden tökéletesen ment! Szuper minőségű termékeket kaptunk kézhez ugyanolyan módon és sebességgel, ahogyan azt a weboldalon jelezték, így abszolút nem bántuk meg, hogy a motortire webáruház szolgáltatásait vettük igénybe, a jövőben is így fogunk dönteni!